neked hagyom ma
a csend utolsó versét
leírhatatlan

ünnep

mozdítsd meg bennünk
gyermek karácsonyoknak
első hó - gömbjét

időkapu

nyissad ki nekem
készülődésemben már
tenálad járok

képtelen álom

hajnali ködben
széttartó sínpár fölött
tolat egy vonat

Picasso - Vasaló nő

azur

vállára tette,
kezével ívet formált,
majd szög-be-zárta.

reláció

hiányod bennem
számolatlanul tudom
hiánytalan vagy

52. oldalon 5. sorok

csak lélekben létezik

égborító viharban
ázó nappalok, ázó éjjelek.
nem mertem szemedbe nézni,
közepén felenged a sár,
látnánk, ó mindnyájan látnánk,
mire tél lesz, megjön a gyermek.
sziszegő mutató,
hogy a fészek falához odasimulj.
és lenn a város fényei
minden időben ismerős,
de künn az üveg mögött
már bút terem barázdáján.

Renoir

Henriette Henriot fehérben

Washington,
National Gallery of Art
70x 55 cm

.

fehérben

mikor a mester gyermek szívét egy nyíló mezőn feledte,
dobogó szíve mámorosan ezt a kis kék virágot kereste.
az utak körbefutnak, átszelt érte megannyi határt,
este lett, és ő meghallotta e színben fénylő szíve dalát.

Picasso

a vak

az élet méze
ikrásodik fénytelen
kenyere tükrén

Rainer Maria Rilke

a megvakult lány

úgy ült, mint mások, mikor teáznak;
porcelán kezét lassan emelte,
mintha minden korttyal valamit feledne,
mosolyában sajgott a fagyos alázat.

a pillanatban, mint véletlen perc rejtett,
hideg-néma óriás szobákon át
nevetve indult a vidám társaság,
velük lépett oda, hol utat sejtett.

árnyéka rajzot kínált közel-falaknak,
s hová meghalni tértek kinti lángok
szeme tükrén lelke átvilágolt,
mint sziromnyi fény, arcán fagyos tavaknak.

lépte visszhangozta félelme szavát
mit botladozva napra-nap cipelt sután,
most elindult - itt felejtve önmagát -
mint lepketest a fényes nap után.

tiszta szövet

magamat terád
folttalanul ha öltöm
színtelen szállal

seeing eye

akarva-

akaratlanul
korlátok közé szorul
a járhatatlan

.

cserébe

neked ajánlom
kapaszkodók nélküli
ragaszkodásom

Renoir

"Tárgyaimat kedvem szerint rendezem el. Majd munkához látok, és úgy festek, mint egy gyerek. Azt akarom, hogy az én pirosam harangként zúgjon. Ha ez elsőre nem sikerül, még több pirosat vagy más színt teszek hozzá, egészen addig, amíg nem vagyok elégedett vele. Nem tartom magam intelligensebbnek, mint másokat. Nincsenek egyéni szabályaim vagy módszereim. Bárki átvizsgálhatja festékeimet, figyelhet festés közben - azt fogja tapasztalni, hogy nincsenek titkaim."

 A kis Romaine Lacaux kisasszony

1864. olaj, vászon

(Cleveland Museum of Art, Cleveland)

velük szaladt még, nyurga lányok hadával,
gömbölyű, eső áztatta réteken,
szoknyája harangként bongott fémesen,
messzi-szemünk úgy látta, mintha szállna

itt léte halvány rajz, erőtlen árnyék,
ami él, a távol, fényes erdőt járja,
ott hangák hangja tűnt mesékbe zárja,
mert ezüst ott lenni, és minden játék

átnéz e percen, mint rozsdálló rácson,
mibe lelke-szárnya beakadt egészen
rétek úsznak szeme zöld tükrében,
hol várja őt az álom, könnyű sziromágyon

rózsatépő hirtelen-kezét ölébe rejti,
bentről kutatja fények tűnt varázsát,
nincs már, mi kötné lelke indulását,
az égő szirmokat csendben most leejti.

Győrffy Ákos

 "A mi rokonszenvünk, Crescence, kölcsönös szomorúság."

.

Spiaggia

Valamit várni. Valami egészen új,

ami újrarendez, egészen az alapoktól újra.

Ehelyett ez a semmiség, ahogy a fecske érinti

a vizet, mozdulat, apró elmozdulás.

Vagy egy ablak résnyire kinyílik.

Ennyi sok hasonlat. Húzom az időt velük.

Leírhatatlan.

.

"szavak vergődnek bennem lucskos, nehéz szárnyakkal, / tehetetlenül."

.

Sub Rosa

(Fél öt, kertben)

A leveleken gyöngysorokban a délelőtti eső.

Méhek a gerendák között.

Aranypénzek, lebegnek a ragyogásban.

A fűben fekve.

A húsom határai.

A méhek.

Dongás, belül is dongás.

Virágporíz.

Kék, mélyülő kék alatt.

Egy vázába belenézni, talán olyan.

Vagy vízparti fák törzsén a hullámok fényjátéka.

.

Sötétül

(Szárnyak)

Mikor szétszedjük az eresz

alatti odút csontdarabok

között madárláb és egy

denevérmúmia harangoznak

a hat órás misére kezemben

a könnyű denevér mint

nagyapám régi újsága az

Est harminchatos évfolyama

úgy máll darabokra

és ami a repülésből maradt

most pereg le a létra fokai

között a harangzúgásban

.


"Maga is érezte, hogy a festmények törékeny véglegességének foglya ezekben a pillanatokban."

.


Belső hegység
(Márianosztra, útközben, május)

Kínai csésze az ég. Pórusain átfolyik a fény.
A kút, a kúton a rács. Nézünk le a kútba, nagyon
mélyen a víztükör. Ott lent úsznak a felhők,
alulról is szűrődik fölfelé a fény. Arcunk a rácson.
Kavicsokat dobálunk bele.
A füvek imádsága alkonyatkor. Két arc néz le a kútba.
A zárda, ahogy az lehetett. A vadrózsás belső udvar,
virágágyások a kút mellett. Négyet kondul a kis torony
harangja. Jézus jegyesei, az érintetlenek.
Csöndben ülnek a kőfal árnyékában, tekintetük
a virágokon. Vagy követik a lassú járású felhőket,
ahogy csak tiszta szem követheti az égi mozgásokat.
Loccsan a vödör a kút vizében. Ahogy én képzelem.
A vödörben úszó felhők.
A két arc a víztükrön.
Az arcunk.
Az arcunkat megtartó fény.

.

És akkor arra gondolt, hogy imádság.

(...)

  



angyali üdvözlet

Frans Luycx - Angyali üdvözlet


ahol az angyal állt

most már nem állhat
e dermedt pillanatban
senki, közéjük

félúton

ágküllő közé
akadt menni készülő
rózsa,-bogárka

eső

Szőnyi István - Esernyők

csepp fekete ég
varjak kitárt szárnyáról
arcodra csorog

esernyők

Renoir - Esernyők

esernyők bogár-
hátára feszül ívben
október ege

apró

szabályos kínból
mért geometriámat
adnám, cserélném

bent

mélyebbre ások
megtartó tekinteted
gyöngyház íriszén

határ-idő

határ-idő

legkésőbb tavasz-
tól madárfüttybe tisztul
minden hang-zavar

bulbophyllum nocturnum

hajnal-fény tépi
szerelemre szőtt időm
fogyó hold alatt

.

(k)egyetlen éj

lehet-e minden
más egynyári virágzás
lehet-e kevés

.

nem tudom honnan
tart hová a lélek egy-
nyári halálban

http://www.youtube.com/watch?v=gxXSlhO4a5A

szándéktalanul

hunyt pillák mögött
aktba tisztulnak a fény
törekvései

szókötő

elfogyó szótag-
gyöngyöd maradék fényét
láncomra fűzöm

a szív egy tarka rét

a szív egy tarka rét,
közepén lepkehálóval kezében szalad
egy szipogó gyerek;
fényre vadászik,
közben durcás foltot ken hímporos kezével
az arcán legördülő könnycseppekből