natalie: 2014

2014. december 15., hétfő

Gyerekségek III.

Johanna első levele

(amelyben megosztja elárvult szíve bánatát)

Iskolába járok. Ennyi.
Ír, olvas, számol, énekel.
Óra van. Van még: tanár(ok)
Nincsen: rét. Nincsenek virágok.
Nincsen búvó patakocska,
templomdombon kis padocska.
Tábla, kréta, székek – kemények.
Elszállnak mind a remények.
Délután, ha hazaérek,
se lepkefogás, se semmi
hóka-móka, kergetőzés…
Tanulással van vesződés.
Nem vidám iskolás lenni.
Nagyi, ha tudsz, ments ki innen!
Meghálálom én, szavamra.
Ölel unokád: Johanna

2014. december 14., vasárnap

A zegészjó világ

Johanna dala

Ha jó vagyok, az nem túl izgi énnekem.
Beláthatod, rém-uncsi úgy az életem.
Döntöttem, én ezentúl végleg rossz leszek,
és hogy neked ez ízlik-e, arra én teszek.

Elárulom, a jó kislányok mind buták.
Mi érdekli őket? Kencék és szép ruhák.
De árkot ugrani egy se' jön énvelem...
Mondhatom, tiszta viccesek, reménytelen

ugri-bugri népség, nem úgy, mint a Soma,
vele a játék mulatság, nem ostoba
széptevés. Szövetségben állunk mi ketten -
masnik, loknik ágyő, végleg eltemettem

mindent ami fodros, rózsaszín, vagy édes.
Ha megszólítalak, hangom kicsit érdes,
szemtelen vagyok, sok balhéba bevesznek,
s bandavezérnek holnap a fiúk megtesznek.

Anyu előtt titok csak, ott más a pálya.
Hah! Én vagyok anyukám kicsi leánya.
Ebből kifolyólag elmondok pár imát,
Otthon fejtetőn áll a zegészjó világ.

2014. december 7., vasárnap

valami

(Zsoltnak)

valaki rád figyel
valaki rám is
valamit rád akaszt
valamit rám is
van ahol hurok leng
van ahol koszorú
valahol valaki
szüntelen szomorú

2014. november 20., csütörtök

Ház a térkép szélén

Kis fehér ház.

Ez is elmúlt.

Az ígéret,

A föld szaga,

Dáliák...

(Sóvárgások hídja)

Az otthon,

A találkozás... -

Mese.

Nincs mit várni.

Te következel.

2014. november 15., szombat

Ha volnál...

Lennék koszos babaarcon szétmázolt nevetés.
Lennék rózsaablakodban galambnyi remegés.
Lennék hazatért macskád talpán az út pora.
Lennék esőleső utak árnyék-vándora.
Lennék asztalodon foltos terítőd csipkéje.
Lennék mélységes kút-lelked versbehullt igéje.
Lennék fehér bűntelenség, lennék a vétség.
Lennék szürke: az egyensúlyt megtartó kétség.

Lennék egyetlen versed is, rímtelen, örök.
Lennék tizenhét szótagba záródó köröd.

2014. november 13., csütörtök

Múlásban

Sáros határban szalad a szekér,
város zajából menekül a fény,
sávos határban arany az idő,
sugaras örömöt rád ölelő.

Tágas mezőkön elakad a szél,
fészek falához lapul, aki fél.
Kókadt virággal felesel a nyár,
aki bújt, a ki nem, hazatalál?

ajándék

a csend ölén a fák alatt
levéltenyérbe fény akad
és ring a fény mint cseppnyi gyöngy
és benne ring az ég s a nap

2014. november 12., szerda

Méz

Hinta lendít, mintha titka lenne,
vinne engem, mintha szárny emelne,
ringna lelkem, rajta méz lebegne.
Minden hinta verset érdemelne.

Minden versem tőle igaz lenne,
mindegyikben az ég énekelne,
halkan, szépen, mintha közel lenne,
földhöz kötött lelkem szállna benne.

2014. szeptember 22., hétfő

más-kor

mint csészébe ragadt málló teafilter
égre száradt szennyes papírpép a nap
égszín porcelán kopott peremén most
olvad szét az utolsó earl grey-pillanat

most olvad szét és nem marad utána
más mint keserű íze karcos savaknak
ráncos felhők tarajos ólom-ölében
tejopál ringásba szavak ragadnak

tejopál ringásban fészkel a bánat
gyöngyöt dúdol köré égi fa ága
valami mozdul - halk suhogása rubin -
s csókot ejt az ébredő cyber-világra

2014. május 29., csütörtök

gyermekkor

szűrt fény-határban
csipke-kemény kontúrban
kolibri lebeg

2014. május 26., hétfő

a szerelem idejére

míg megjön a vers
faragnék gyöngyöt.
beszórnék vele
minden göröngyöt.

gyöngyökön járna,
gyöngyöt nevetne,
nálam maradna,
talán megszeretne.

2014. május 24., szombat

Silver Needle

királyleánykák
sziromnyi tenyerében
ezüst fényszilánk

2014. április 28., hétfő

rajtafelejtett
pillantás: fény-méz csordul -
cseppenként éri(k)

2014. április 19., szombat

yozakura

sziromhullásban

mint csók előtt a csöndben

megnyílik az ég

2014. március 19., szerda

fák (2)

megmutatnám

neked
először
talán a fákat
mind csupa seb az időtől
agyontetovált vadállat
kezek marták őket hegesre
megsebezve állnak.
valami tájból vagyunk
összerakva lapra-
szedhető részeink bele-
illenek tágranyílt keretekbe
ott függünk tovább
megvérezve hegesedve
gyógyíthatatlan a mérhetetlen
áramlásban