Picasso - Vasaló nő

azur

vállára tette,
kezével ívet formált,
majd szög-be-zárta.

reláció

hiányod bennem
számolatlanul tudom
hiánytalan vagy

52. oldalon 5. sorok

csak lélekben létezik

égborító viharban
ázó nappalok, ázó éjjelek.
nem mertem szemedbe nézni,
közepén felenged a sár,
látnánk, ó mindnyájan látnánk,
mire tél lesz, megjön a gyermek.
sziszegő mutató,
hogy a fészek falához odasimulj.
és lenn a város fényei
minden időben ismerős,
de künn az üveg mögött
már bút terem barázdáján.

Renoir

Henriette Henriot fehérben

Washington,
National Gallery of Art
70x 55 cm

.

fehérben

mikor a mester gyermek szívét egy nyíló mezőn feledte,
dobogó szíve mámorosan ezt a kis kék virágot kereste.
az utak körbefutnak, átszelt érte megannyi határt,
este lett, és ő meghallotta e színben fénylő szíve dalát.

Picasso

a vak

az élet méze
ikrásodik fénytelen
kenyere tükrén

Rainer Maria Rilke

a megvakult lány

úgy ült, mint mások, mikor teáznak;
porcelán kezét lassan emelte,
mintha minden korttyal valamit feledne,
mosolyában sajgott a fagyos alázat.

a pillanatban, mint véletlen perc rejtett,
hideg-néma óriás szobákon át
nevetve indult a vidám társaság,
velük lépett oda, hol utat sejtett.

árnyéka rajzot kínált közel-falaknak,
s hová meghalni tértek kinti lángok
szeme tükrén lelke átvilágolt,
mint sziromnyi fény, arcán fagyos tavaknak.

lépte visszhangozta félelme szavát
mit botladozva napra-nap cipelt sután,
most elindult - itt felejtve önmagát -
mint lepketest a fényes nap után.

tiszta szövet

magamat terád
folttalanul ha öltöm
színtelen szállal