Győrffy Ákos

 "A mi rokonszenvünk, Crescence, kölcsönös szomorúság."

.

Spiaggia

Valamit várni. Valami egészen új,

ami újrarendez, egészen az alapoktól újra.

Ehelyett ez a semmiség, ahogy a fecske érinti

a vizet, mozdulat, apró elmozdulás.

Vagy egy ablak résnyire kinyílik.

Ennyi sok hasonlat. Húzom az időt velük.

Leírhatatlan.

.

"szavak vergődnek bennem lucskos, nehéz szárnyakkal, / tehetetlenül."

.

Sub Rosa

(Fél öt, kertben)

A leveleken gyöngysorokban a délelőtti eső.

Méhek a gerendák között.

Aranypénzek, lebegnek a ragyogásban.

A fűben fekve.

A húsom határai.

A méhek.

Dongás, belül is dongás.

Virágporíz.

Kék, mélyülő kék alatt.

Egy vázába belenézni, talán olyan.

Vagy vízparti fák törzsén a hullámok fényjátéka.

.

Sötétül

(Szárnyak)

Mikor szétszedjük az eresz

alatti odút csontdarabok

között madárláb és egy

denevérmúmia harangoznak

a hat órás misére kezemben

a könnyű denevér mint

nagyapám régi újsága az

Est harminchatos évfolyama

úgy máll darabokra

és ami a repülésből maradt

most pereg le a létra fokai

között a harangzúgásban

.


"Maga is érezte, hogy a festmények törékeny véglegességének foglya ezekben a pillanatokban."

.


Belső hegység
(Márianosztra, útközben, május)

Kínai csésze az ég. Pórusain átfolyik a fény.
A kút, a kúton a rács. Nézünk le a kútba, nagyon
mélyen a víztükör. Ott lent úsznak a felhők,
alulról is szűrődik fölfelé a fény. Arcunk a rácson.
Kavicsokat dobálunk bele.
A füvek imádsága alkonyatkor. Két arc néz le a kútba.
A zárda, ahogy az lehetett. A vadrózsás belső udvar,
virágágyások a kút mellett. Négyet kondul a kis torony
harangja. Jézus jegyesei, az érintetlenek.
Csöndben ülnek a kőfal árnyékában, tekintetük
a virágokon. Vagy követik a lassú járású felhőket,
ahogy csak tiszta szem követheti az égi mozgásokat.
Loccsan a vödör a kút vizében. Ahogy én képzelem.
A vödörben úszó felhők.
A két arc a víztükrön.
Az arcunk.
Az arcunkat megtartó fény.

.

És akkor arra gondolt, hogy imádság.

(...)