2015. január 3., szombat

túl

mézet csorgat hajnali ég
édes csókban ébred a fény
lélek reszket mozdul a vér
álma rácsán most szökik át

mézben mosdat hajnali fény
édes csókban ébred a vágy
reszket a teste szótlan kér
álma határán téged vár

mézként olvad teste ha ég
édes csókban robban a fény
álom reszket lobban a vér
part ha hívja majd hazaszáll

2014. december 15., hétfő

Gyerekségek III.

Johanna első levele

(amelyben megosztja elárvult szíve bánatát)

Iskolába járok. Ennyi.
Ír, olvas, számol, énekel.
Óra van. Van még: tanár(ok)
Nincsen: rét. Nincsenek virágok.
Nincsen búvó patakocska,
templomdombon kis padocska.
Tábla, kréta, székek – kemények.
Elszállnak mind a remények.
Délután, ha hazaérek,
se lepkefogás, se semmi
hóka-móka, kergetőzés…
Tanulással van vesződés.
Nem vidám iskolás lenni.
Nagyi, ha tudsz, ments ki innen!
Meghálálom én, szavamra.
Ölel unokád: Johanna

2014. december 14., vasárnap

A zegészjó világ



Johanna dala

Ha jó vagyok, az nem túl izgi énnekem.
Beláthatod, rém-uncsi úgy az életem.
Döntöttem, én ezentúl végleg rossz leszek,
és hogy neked ez ízlik-e, arra én teszek.

Elárulom, a jó kislányok mind buták.
Mi érdekli őket? Kencék és szép ruhák.
De árkot ugrani egy se' jön énvelem...
Mondhatom, tiszta viccesek, reménytelen

ugri-bugri népség, nem úgy, mint a Soma,
vele a játék mulatság, nem ostoba
széptevés. Szövetségben állunk mi ketten -
masnik, loknik ágyő, végleg eltemettem

mindent ami fodros, rózsaszín, vagy édes.
Ha megszólítalak, hangom kicsit érdes,
szemtelen vagyok, sok balhéba bevesznek,
s bandavezérnek holnap a fiúk megtesznek.

Anyu előtt titok csak, ott más a pálya.
Hah! Én vagyok anyukám kicsi leánya.
Ebből kifolyólag elmondok pár imát,
Otthon fejtetőn áll a zegészjó világ.

2014. december 7., vasárnap

valami

(Zsoltnak)

valaki rád figyel
valaki rám is
valamit rád akaszt
valamit rám is
van ahol hurok leng
van ahol koszorú
valahol valaki
szüntelen szomorú

2014. november 20., csütörtök

Ház a térkép szélén




Kis fehér ház.
Ez is elmúlt.
Az ígéret,
A föld szaga,
Dáliák...
(Sóvárgások hídja)
Az otthon,
A találkozás... -
Mese.
Nincs mit várni.
Te következel.

2014. november 15., szombat

Ha volnál...



Lennék koszos babaarcon szétmázolt nevetés.
Lennék rózsaablakodban galambnyi remegés.
Lennék hazatért macskád talpán az út pora.
Lennék esőleső utak árnyék-vándora.
Lennék asztalodon foltos terítőd csipkéje.
Lennék mélységes kút-lelked versbehullt igéje.
Lennék fehér bűntelenség, lennék a vétség.
Lennék szürke: az egyensúlyt megtartó kétség.

Lennék egyetlen versed is, rímtelen, örök.
Lennék tizenhét szótagba záródó köröd.

2014. november 13., csütörtök

Múlásban

Sáros határban szalad a szekér,
város zajából menekül a fény,
sávos határban arany az idő,
sugaras örömöt rád ölelő.

Tágas mezőkön elakad a szél,
fészek falához lapul, aki fél.
Kókadt virággal felesel a nyár,
aki bújt, a ki nem, hazatalál?