rajtafelejtett
pillantás: fény-méz csordul -
cseppenként éri(k)



yozakura

sziromhullásban

mint csók előtt a csöndben

megnyílik az ég

fák (2)

megmutatnám

neked
először
talán a fákat
mind csupa seb az időtől
agyontetovált vadállat
kezek marták őket hegesre
megsebezve állnak.
valami tájból vagyunk
összerakva lapra-
szedhető részeink bele-
illenek tágranyílt keretekbe
ott függünk tovább
megvérezve hegesedve
gyógyíthatatlan a mérhetetlen
áramlásban

valami - forgás

szobabiciklim
küllői közé ragadt
tavalyi fűszál

fák (1)

lázrózsa lángol

csillapíthatatlanul

bőrük bársonyán

isten éltessen N.I.P.
így.
ez jutott eszembe.
:)

átdideregtem

láztalan, éjjelt és nappalt

párnátlan bölcsőmben érted fáztam,

fényes madarak ültek a póznán

a ködfátyolos februárban, hogy bentről

kinézve lássak az enyémnél szűkebb

sávban, a szétázott takarásban

gyerek voltam önző és beteg

az egyetlen ígéretre vártam

képzelt házban üres telken

babonásan.

anyám, ha volnál most el ne hagyj

anyám ha volnál, most enni adj

magadból, és nem másnak.

február maradt.

gyűlnek a madarak.

várlak.