átdideregtem

láztalan, éjjelt és nappalt

párnátlan bölcsőmben érted fáztam,

fényes madarak ültek a póznán

a ködfátyolos februárban, hogy bentről

kinézve lássak az enyémnél szűkebb

sávban, a szétázott takarásban

gyerek voltam önző és beteg

az egyetlen ígéretre vártam

képzelt házban üres telken

babonásan.

anyám, ha volnál most el ne hagyj

anyám ha volnál, most enni adj

magadból, és nem másnak.

február maradt.

gyűlnek a madarak.

várlak.