neked hagyom ma
a csend utolsó versét
leírhatatlan

ünnep

mozdítsd meg bennünk
gyermek karácsonyoknak
első hó - gömbjét

időkapu

nyissad ki nekem
készülődésemben már
tenálad járok

képtelen álom

hajnali ködben
széttartó sínpár fölött
tolat egy vonat

Picasso - Vasaló nő

azur

vállára tette,
kezével ívet formált,
majd szög-be-zárta.

reláció

hiányod bennem
számolatlanul tudom
hiánytalan vagy

52. oldalon 5. sorok

csak lélekben létezik

égborító viharban
ázó nappalok, ázó éjjelek.
nem mertem szemedbe nézni,
közepén felenged a sár,
látnánk, ó mindnyájan látnánk,
mire tél lesz, megjön a gyermek.
sziszegő mutató,
hogy a fészek falához odasimulj.
és lenn a város fényei
minden időben ismerős,
de künn az üveg mögött
már bút terem barázdáján.