rémséges fagyok 
karjában virágszépet 
álmodik a hó

a kisháznak nincsen ablaka 
benne lakik az éjszaka 
kertjében madarak dalolnak 
arról mit nem hoz el a holnap 
mi holnapután sem jön el 
arról semmi sem énekel 
néma fénytelen csillagok 
látják hogy a szobában vagyok 
billeg alattam a szék 
a tűzhelyen ócska vizesfazék 
régi kopott szürke bádog 
poharakban a víz állott 
tegnap sem járt erre senki 
nem tudok én már kimenni 
kívülről zárták rám gondolom 
belülről kinyitni nem tudom 
a kisházban zongora fekete 
reméli hogy érti őt a zene 
játszana Chopin-t annak aki 
ha lenne bárki vagy valaki 
a kisházban éjjel vadak 
üvöltése repeszt falat 
holnap a gyertya végigég 
összenyom mindent a sötét 
parányi vetetlen ágyon 
forgolódik csöppnyi álom 
a falakon szürkészöld penészfolt 
régebben minden rész egész volt 
a kisház ma elhagyott kőhalom 
szétgurult kövek közt hallgatom 
számon kéri a mát a holnap 
kőarcú szelek dalolnak

túl

mézet csorgat hajnali ég
édes csókban ébred a fény
lélek reszket mozdul a vér
álma rácsán most szökik át

mézben mosdat hajnali fény
édes csókban ébred a vágy
reszket a teste szótlan kér
álma határán téged vár

mézként olvad teste ha ég
édes csókban robban a fény
álom reszket lobban a vér
part ha hívja majd hazaszáll

Gyerekségek III.

Johanna első levele

(amelyben megosztja elárvult szíve bánatát)

Iskolába járok. Ennyi.
Ír, olvas, számol, énekel.
Óra van. Van még: tanár(ok)
Nincsen: rét. Nincsenek virágok.
Nincsen búvó patakocska,
templomdombon kis padocska.
Tábla, kréta, székek – kemények.
Elszállnak mind a remények.
Délután, ha hazaérek,
se lepkefogás, se semmi
hóka-móka, kergetőzés…
Tanulással van vesződés.
Nem vidám iskolás lenni.
Nagyi, ha tudsz, ments ki innen!
Meghálálom én, szavamra.
Ölel unokád: Johanna

A zegészjó világ

Johanna dala

Ha jó vagyok, az nem túl izgi énnekem.
Beláthatod, rém-uncsi úgy az életem.
Döntöttem, én ezentúl végleg rossz leszek,
és hogy neked ez ízlik-e, arra én teszek.

Elárulom, a jó kislányok mind buták.
Mi érdekli őket? Kencék és szép ruhák.
De árkot ugrani egy se' jön énvelem...
Mondhatom, tiszta viccesek, reménytelen

ugri-bugri népség, nem úgy, mint a Soma,
vele a játék mulatság, nem ostoba
széptevés. Szövetségben állunk mi ketten -
masnik, loknik ágyő, végleg eltemettem

mindent ami fodros, rózsaszín, vagy édes.
Ha megszólítalak, hangom kicsit érdes,
szemtelen vagyok, sok balhéba bevesznek,
s bandavezérnek holnap a fiúk megtesznek.

Anyu előtt titok csak, ott más a pálya.
Hah! Én vagyok anyukám kicsi leánya.
Ebből kifolyólag elmondok pár imát,
Otthon fejtetőn áll a zegészjó világ.

valami

(Zsoltnak)

valaki rád figyel
valaki rám is
valamit rád akaszt
valamit rám is
van ahol hurok leng
van ahol koszorú
valahol valaki
szüntelen szomorú

Ház a térkép szélén

Kis fehér ház.

Ez is elmúlt.

Az ígéret,

A föld szaga,

Dáliák...

(Sóvárgások hídja)

Az otthon,

A találkozás... -

Mese.

Nincs mit várni.

Te következel.